Vidd be a te munkahelyedre is az Aktív Szakszervezetet!

A legegyszerűbb módja a munkahelyi problémák megoldásának munkahelyi érdekvédelmi szervezet alapítása!

A munkahelyi érdekvédelemmel kapcsolatos ajánlatunk mellett ismerd meg, mit ajánlunk minden munkavállalónak!

Mi szükség munkahelyi érdekvédelemre?

Azt talán nem kell bizonygatni, hogy ahol munkahely van, ott munkahelyi problémák is vannak. Ezek a legkülönbözőbbek lehetnek, kezdve a hétköznapi konfliktusoktól a hátrányos megkülönböztetéseken keresztül a bérek helyzetéig. De beszélhetnénk a munkaeszközökről, munkaruházatról, munkaidőről és annak elszámolásáról, pihenőidőről, szabadságról, munkakörülményekről vagy éppen a biológiai, szociális emberi igények teljesítéséről is. Azt is tudjuk, hogy a legtöbb problémára létezik megoldás. Amíg egy probléma átmeneti jellegű, többnyire egyszerűen megoldható megfelelő kommunikáció által. Sajnos gyakori, hogy pusztán a problémák megemlítése nem oldja meg azokat, néha még feszültséget is gerjeszt. Ilyenkor választjuk inkább a beletörődést, ami ugyan frusztrációhoz, kiégéshez vezet, de akkor is elfojtjuk a gondokat. Végső esetben keresünk egy másik munkahelyet, aztán rádöbbenünk, hogy csöbörből vödörbe kerültünk, ott se tökéletes. Mi legyen? Várjuk a nyugdíjazást? Ne! Van megoldás! Alapelv, hogy a problémák elől nem menekülni kell, hanem megoldani.

Mi a legegyszerűbb módja a munkahelyi érdekek szervezett védelmének?

A megfelelő megoldás az, hogy a problémákra nem átmeneti választ adunk, hanem rendszerezve kezeljük őket és folyamatosan dolgozunk azok megoldásán. Természetesen nem lehet egyszerre minden tökéletes, sőt sosem lesz az, de megfelelő munkával óriási eredményeket lehet elérni. Lehetne például kétszer annyi a fizetésed. Ez elég motiváló? Vagy a napi bosszantó jelenségek helyett nem jobb lenne kellemes légkörben végezni a munkát?

A megoldás tehát az, ha kézbe vesszük a problémákat és addig keressük a megoldást, amíg megvan. Ehhez ambíciózus emberekre van szükség. Nem kell hozzá nagy elhivatottság, pusztán annyi, hogy ne törődj bele a sorsodba.

Mint minden munkát, az érdekvédelmet is törvények alapján lehet végezni. A munkajog pedig a szakszervezetet rendeli az érdekvédelmi tevékenység szervezeti hátteréül. Szervezeti háttér nélkül is lehet érdekeket védeni, de hatékonyságban sokszorosát éred el szakszervezettel, ráadásul munkajogi védelemben (alaposan meg nem indokolt felmondással szemben) is részesülsz. Természetesen nem azok a szakszervezetek fogják megoldani a problémákat, amelyek többnyire még az előző rendszerből maradtak itt és valamiért megőrizték befolyásukat. Vezetőik érdekvédelmi munkáját a munkaadó fizeti, nem várható el tőlük tehát, hogy egyértelműen a dolgozók érdekeit képviseljék. Ettől persze lehetnek jó kis közösségek, a maguk módján aranyosak, de nem hitelesek. Hitelesen te tudod képviselni a munkavállalói érdekeket, aki ott dolgozol, ahol a problémák jelentkeznek. Megfelelő szervezeti háttérrel képes vagy arra, hogy a megoldások felé vezesd a munkatársaidat! Szakszervezetet elvileg egyszerű alapítani, de valójában számos procedúrával, adminisztrációval jár, nem beszélve az azt követő elfogadtatásról, szervezeti nyilvántartással kapcsolatos kötelezettségekről. Ezt mi megspóroljuk neked!

Mit ajánl az Aktív Szakszervezet?

Az Aktív Szakszervezet független szervezet, ez alapvetően fontos a hitelességhez. Nevünkből is látható, nem kötődünk egyetlen szakterülethez, munkahelyhez. Magyarország valamennyi munkavállalóját képviseljük. Az ország minden munkahelyén létesíthetünk munkahelyi szervezetet. Jelen vagyunk nagyvállalatoknál is és kisebb vállalkozásoknál is. Az érdekképviseletet az adott helyen dolgozó tagjaink valósítják meg, ehhez a szervezet erős szakmai, jogi, anyagi segítséget nyújt és emellett számos egyéb szolgáltatást. Természetesen a szakszervezet elnöksége is részt vesz a munkaadókkal való tárgyalásokban, de az érdekvédelmet életformává szeretnénk tenni. Ha te érzed, hogy kellene valamit tenni a fentiekhez hasonló problémákkal kapcsolatban, a legkézenfekvőbb megoldás, hogy felveszed velünk a kapcsolatot, csatlakozol hozzánk és nagyon egyszerűen létrehozol egy munkahelyi szervezetet. Mindössze három ott dolgozó munkavállalóra van szükség, de ha ez nincs meg, akkor is van megoldás! A lényeg, hogy rövid időn belül szervezeti háttérrel tudod elkezdeni az érdekvédelmi munkát. Minden segítséget megadunk neked, mindössze el kell határoznod magad és csinálni! Nem csak magadnak teszel jót, de a munkatársaidnak is!

Jelentkezz, segítünk!

A konkrét tennivaló annyi, hogy megadsz néhány adatot a kapcsolatfelvételhez, a többit személyesen egyeztetjük.

Jelentkezz most, hogy mielőbb legyen hiteles érdekvédelem a te munkahelyeden is!

Jelentkezz itt!