Egészségügyi dolgozók béremelési igényei

A munkavállalók összesített béremelési igényeinek elemzését követően vizsgáljuk meg ugyanezt a kérdést az egészségügyben dolgozókkal kapcsolatban. Látható eltérés ennél az elemzésnél, hogy a válaszadók között nem volt olyan, aki 200 ezernél magasabb jövedelemmel rendelkezne.

Az egészségügyi dolgozók béremeléssel kapcsolatos igényei

Mekkora mértékű emeléssel lenne elégedett az alapbérét illetően?


Az egészségügyben dolgozók az összesített eredménynél mintegy tíz százalékkal magasabb béremelést tartanának reálisnak, azaz 40 és 60 százalék között. A csúcspont a 100 ezer forint körüli jövedelmeknél található, míg az ennél kevesebbet, ill. 120 ezernél többet keresők inkább a 40 százalékos növekedést jelölték meg.

Mekkora mértékű emelést tartana minimálisan elfogadhatónak az alapbérét illetően?

A legkisebb elfogadható béremelést az egészségügyisek is 20 és 30 százalék között határozták meg, ez nagyjából megegyezik a többi munkavállaló véleményével. Felhatalmazást jelenthet ez azoknak a kezdeményezéseknek, amelyek különböző lépéseket helyeznek kilátásba, ha nem változnak észrevehetően az egészségügyi jövedelmek.

Következtetések

Az egészségügyi dolgozók alacsony bérezéséről sokat hallunk a médiában. Látjuk, mennyire el van maradva a jövedelmük nem csak a nyugati országokban dolgozó munkatársaktól, de még a szomszédos országokban is többszörös fizetést kapnak az orvosok és sajnos az ápolók is sokkal nagyobb megbecsülést kapnak nyugatabbra. Holott látható, hogy az itthon maradásukért nem többszörös árat kellene fizetni, már egy 50 százalék körüli bérfejlesztés is nagyobb elégedettséget okozna.
Az Aktív Szakszervezet részéről mindenképpen támogatjuk az egészségügyi dolgozók munkájának tisztességesebb anyagi elismerését.